Pomázi Futó Bajnokok Se.
 

Kis családi PálosKör

A művelődési ház bejáratától jobbra találod a rajtkódot, amivel indíthatod a teljesítést, olvasd be! Ezután kerüld meg az épületet, itt nem egy utcát, hanem csak egy, a házak között szaladó, új építésű kerékpárutat találsz. Ezen balra, a park felé kell menned. Igazából ez már a SÁRGA sáv jelzés, de sajnos elég hiányosan van jelölve. A szobrot balra kerülve átfutsz a parkon, majd a Szelistye sétányon egyenesen továbbhaladva jobb oldaladon lesz egy játszótér, egy SPAR, azután meg egy rekortán futópálya. Amikor már a futópályát is elhagytad, akkor az utca beletorkollik a Tél utcába (0,7 km), amin balra, felfelé kell továbbmenned. Itt már ízelítőt kapsz a rád váró emelkedőkből.

Ha megmásztad a Tél utcát, akkor a végén (1,25 km) jobbra fordulva a Majdán utcán folytasd az utad! Itt már végre terepet is lát a terepcipőd. Ezen a földes úton 750 m-t kell haladnod – közben balra látod a Magyar Várat – és pontosan 2,0 km-nél jobbra be kell menned egy útra, amin szemben már látod Árpád lovas szobrát és két zászlót. A szobor mögül érkezve, bal oldalon lefelé találod a ZÖLD + jelzést, ezen menj le, először balra, majd jobbra tartva!

  

Leérsz egy nagy mező szélére (2,3 km), ami már újra a SÁRGA sáv. A mező kitaposott szélén egyenesen fuss 300 m-t (2,6 km) és kanyarodj balra felfelé egy köves, autó szélességű úton.

Először tarts jobbra, majd maradj végig ezen az újra kövessé váló, széles úton, 3,5 km-nél jobbra, majd 100 m múlva balra menj.

 

Ezen az úton nemsokára egy rétre jutsz ki, aminek a túloldalán ne akarj felmenni a dombra, hanem attól kicsit balra, a kis ösvényen folytasd. A sűrűbe belépve 50 m után már látszik a SÁRGA sáv jelzés, ami mutatja, hogy 90 fokkal balra kell kanyarodnod (3,85 km).

Innentől 1 km-en át egyértelmű lesz, egyenesen felfelé, egy víz által középen kivájt, kaptatókkal teli ösvény visz az Oszolyra. 4,8 km-nél kiérsz egy kis tisztásra, ahol balra folytasd!

Ezután nem sokkal több turistaút találkozik, itt át kell váltanod jobbra a SÁRGA háromszögre, az visz fel az Oszoly-csúcsra. Óvatosan menj fel, a kövek vizesen csúsznak! A csúcson van az 1. ellenőrző pont. A kód a kereszttől – ha onnan nézed, ahonnan jöttél – jobbra, kicsit lentebb, az információs tábla hátulján van. A tábla hátulján 2 kód van, a miénk a jobb alsó sarokban van, rá van írva, hogy PFB-PálosKör! A másik egy túra kör kódja, ne azt olvasd be!

 

A pótkód a kereszttől balra, kicsit lentebb, egy kékre festett sziklánál lévő cserjén van alul. Eddig 5,1 km-t tettél meg.

Miután leolvastad a kódot és megcsodáltad a kilátást, ereszkedj le óvatosan arra, ahonnan jöttél. 200 m múlva egy kereszteződéshez érsz, ahol három felé mehetnél, te egyenesen, az egyetlen jelöletlen úton menj tovább!

Újabb 650 m után (5,95 km) a jobb oldali/egyenesen menő ösvényt válaszd,

350 m-t továbbmenve ismét egyenesen haladj tovább, ez az ösvény 10-20 m múlva betorkollik egy jobbról és fentről jövő széles, agyagos, köves útba (6,35 km).

Ezen a széles úton – mindig jobbra tartva – menj 1,1 km-t (7,45 km), majd ismét a jobbra kanyarodó utat válaszd.

Ez az út visz annak a nagy mezőnek a felső szélére, aminek az alján már egyszer végigmentél. Ezen a mezőn vágj át – amerre ki van koptatva egy ösvény – kicsit balra lefelé kanyarodva. 550 m múlva menj fel jobbra (8,0 km), majd amikor újabb 150 m után felérsz, akkor pont ott leszel, ahol az utad elején 2,0 km-nél , balra benézve újra látod a lovas szobrot és a zászlókat. Innentől ugyanazon az útvonalon menj vissza egészen a célig, amelyiken jöttél. 2,0 km múlva a művelődési ház bejáratához érsz, olvasd be a célkódot is!

Gratulálunk a sikeres teljesítéshez! Jó pihenést kívánunk!

 

Táv: 10,1 km

Szintemelkedés: 270 méter (Garmin)

Szintidő: 2 óra

Nevezési díj:  Ft

Aki a szintidőn túl teljesíti a kört, túrázóként kerül be a teljesítők listájára és egy túraérmet kap.

Minden teljesítőnek az alábbi ajándékok járnak az érem mellé:

– 20% vásárlási kupon a Squeezy termékekre: http://www.squeezy-nutrition.hu/

– 20% kedvezmény a RunnersLab teljesítménydiagnosztikájára: https://runnerslab.hu/?gclid=Cj0KCQiAh4j-BRCsARIsAGeV12D94IuKcDgaKIDlJSfyZuFdeoCwXRk4ZwmRR7Tq3yF1m9moxyYcn8oaAiiiEALw_wcB

– 20% kedvezmény az általunk szervezett versenyek közül egy nevezésre, amit a teljesítéstől számított 1 évig lehet felhasználni. http://pomazifutobajnokokse.hu

A kedvezményekről minden teljesítő a teljesítés után kap egy tájékoztató e-mailt.

A nevezéseket a nevezési díj beérkezésétől számított 2 napon belül hagyjuk jóvá.

 

További fontos információk:

– a vírushelyzetre való tekintettel a művelődési ház ideiglenesen zárva tart!

– minden szombaton a művelődési ház parkolójában délelőtt termelői piac van, ezért elképzelhető, hogy nem lehet ott parkolni, csak mellette a posta parkolójában, ami kb. 100 méter a Huszár utcában

– a rajt/cél területén találtok egy non-stop gyógyszertárat, ha esetleg szükség lenne rá (ne legyen)

– indulás előtt az itinert töltsd le magadnak a telefonodra, ha esetleg nem lenne térerőd, mindig rá tudj nézni

Ha kérdésed van, elakadtál, illetve ha kiszálltál, hívj vagy üzenj: +36 70 213 6475 vagy a +36 70 273 0514.

 

Megköszönjük, ha erre a telefonszámra : (+36 70 273 0514) dobsz egy sms-t, hogy mikor rajtolsz (név és pontos dátum, idő), így várni tudunk a célban az éremmel.